Briliánsok háborúja - megdőlhet a rekord a BÁV árverésén?

Aukció
A valaha volt legdrágább ékszer kerül kalapács alá a BÁV Centenáriumi aukcióján. Az első, 1981-es ékszerárverés kezdeti nehézségeit követően mára ez az aukció vált az egyik legtöbb befektetőt és érdeklődőt vonzó eseménnyé. A luxusékszerek tekintetében a BÁV-nál a jelenlegi csúcstartó egy art deco platina karkötő 28,8 millió forinttal, de a 2021. június 22-én tartott ünnepi aukción új rekorder kerülhet a lista élére.

Bár a BÁV jogelődje már 1920-ban, azaz 101 éve megrendezte első árverését, az önálló ékszeraukciókra egészen 1981-ig kellett várni. Akkoriban mindössze 32 tétel szerepelt a katalógusban, és olyannyira újdonságnak számított ez az árveréstípus, hogy egy nemlétező piacon kellett árakat megállapítani, magát az aukciót pedig a legnépszerűbb képárverés elé időzítették, hogy ha más nem, legalább a festménygyűjtők részt vegyenek rajta.

40 évvel később, a BÁV Centenáriumi aukciójának ékszernapján a valaha volt legmagasabb kikiáltási árú ékszer kerül kalapács alá. Az ékszerkollekcióban a bőkezűen felhasznált 18 karátos arany foglalatok, a több mint 60 karátnyi briliáns a kifogástalan ötvösmunkával párosítva alkotják a tökéletes ékszert. Az extravagáns készlet 11 millió forintról indulva állíthat fel új magyar ékszerrekordot. 

Rekordok nyomában

Az első ékszeraukción a legizgalmasabb tétel egy, az 1851-es londoni világkiállításon is szereplő, gyémánt ékszerkollekció volt, amely az akkoriban magasnak számító, 36 ezer forintos kikiáltási ára miatt végül el sem kelt. Ezzel szemben napjainkban már évenként dőlnek meg a több tízmilliós ékszerrekordok: a jelenlegit egy art deco platina karkötő tartja, 28,8 millió forinttal. De hogyan jutott el a piac ehhez a rekordhoz?

A leghosszabb út az első egymillió forint feletti ékszerhez vezetett: erre 17 évet kellett várni. 1998-ban egy egyenként 1,7 karátos brillekkel ékített fülbevalóért éppen 1,7 millió forintot fizettek. Ezt követően 2002-ben igazi szenzációnak számított, amikor egy máig egyedülálló, 8,3 karátos briliánssal ékített szolitergyűrű bukkant fel a BÁV-nál. Az ékszer rögtön rekordot döntött 6,9 millió forintos eladási árával. Nagyjából ebben az időben kezdték el használni először a befektetési ékszer kifejezést, amellyel leginkább a nagy karátszámú briliánssal vagy más drágakővel ékített, értékes arany, platina ékszereket illették. Ezeket már elsősorban nem kiegészítőnek, hanem befektetésnek vásárolták.

Mi befolyásolja az ékszerek értékét? Az ékszerek értékét leginkább a nemesfém, a bele foglalt drágakövek, a fazon és a márka összesége határozza meg. A drágakövek esetében az érték nem egyenletesen aránylik a nagysághoz, a két 0,5 karátosnál sokkal többet ér egy 1 karátos briliáns. Ráadásul értékük még a csiszolástól, tisztaságtól, színtől is függ. Egy-egy világhírű ékszerház (például a Cartier) neve jelentősen növeli a keresletet és ezzel az értéket is, nem beszélve arról, ha egy ikonikus vagy éppen limitált kiadású ékszerről beszélünk. Ott vannak még az adott korok kedvencei is, napjainkban nincs annyi art deco ékszer a piacon, amennyit ne lehetne értékesíteni. A régi ékszerek ezen felül egyediségük, ritka technikai megoldásaik miatt is érhetnek többet, mint pusztán az anyagár. A becsüsnek ezen felül az ékszer történetét is ismernie kell, hiszen egy híres tulajdonos sokszorosára növelheti az árat.

Túl a tízmillión

A tízmillió forintos álomhatárt 2004-ben egy Cartier melltű törte át 11,5 millió forintos eladási árával. A 12,5 karátnyi briliánssal és 8 karátnyi zafírral díszített art deco ékszer márkanevének és a hozzá társuló minőségnek köszönhetően egyedülállónak számított a magyar piacon. Ez a rekord sokáig megdönthetetlennek tűnt, a próbálkozók között volt 2014-ben egy több mint 200 brillel ékített Rolex arany női luxus ékszeróra, és 2015-ben egy 3 karát fölötti brillekkel ékített fülbevaló is, amelyek végül 9 millió forintért keltek el. A Cartier melltű árához legközelebb egy 5 karátos brillgyűrű járt, amelyet 9,6 millió forintért vásároltak meg 2016-ban. A rekord végül 2018 májusában dőlt meg, ráadásul egymás után kétszer. Először egy fehérarany, 4,24 karátos brillel ékített nyakék kelt el 16,8 millió forintért, majd néhány perc múlva egy 4,08 karátos briliánssal ékített art deco gyűrű talált gazdára 15,6 millió forintért. 

Miért éppen az art deco? Az art deco az első világháború után, a 20-as években jött divatba. A háború és a hosszú nélkülözések után ez a stílus az élet élvezetét hirdette. Ahhoz, hogy a geometrikus formákat használó, többnyire sok apró gyémánttal és néhány nagyobb kővel ékített ékszerek máig tartó hódító útjukra induljanak, az élni akaráson kívül a platina megjelenése is szükséges volt. Ennek a nemesfémnek a szilárdsága, a tökéletes ötvöstudás mellett lehetővé tette a szinte láthatatlan foglalást, amely ezeknek a pazar ékszereknek könnyed, csipkefinomságú érzetet kölcsönzött. A befektetők hamar rátaláltak a letisztult formavilágú art deco ékszerekre, hiszen a nemesfémtartalom, a jelentős karátszámú gyémántok mellett ezek a darabok mind a mai napig az elegancia, a stílus megtestesítői.

Felgyorsultak az események

Amíg a 10 milliós rekord megdöntésére 14 évet kellett várni, addig a 20 millió eléréséhez elég volt fél év is. 2018 decemberében egy 322 db, összesen 21 karátnyi briliánssal ékített art deco karkötőért 28,8 millió forintot fizettek. A következő évben, 2019 decemberében a legmagasabb árat ismét az art deco ékszerek érték el, egy 239 darab, összesen 20 karátnyi briliánssal ékített platina nyakék 24 millió forintért talált új tulajdonosra.

Az új rekordok tavaly a koronavírus járvány miatt elmaradtak, ennek elsősorban az élő árverések hiánya volt az oka. Pedig BÁV műtárgybefektetési indexe szerint a járvány hatására a vásárlók fele a biztos befektetésnek számító ékszerek iránt érdeklődött, amit megmagyaráz az arany drasztikus áremelkedése is. Nem véletlen tehát, hogy az év egyetlen élő ékszerárverésén a Van Cleef & Arpels lenyűgöző, 8 karátnyi briliánssal ékített design-fülbevalóját 11,4 millió forintért sikerült értékesíteni, amely ezzel a hetedik helyen áll a BÁV-nál értékesített legdrágább ékszerek toplistáján.

BÁV AUKCIÓSHÁZ ÉKSZER TOP10

  1. 28 800 000 Ft, art deco platina karkötő, 322, összesen 21 karát briliánssal ékítve. Karácsonyi ékszeraukció, 2018
  2. 24 000 000 Ft, art deco platina nyakék, 239 db, összesen 20 karátnyi briliánssal ékítve. Karácsonyi ékszeraukció, 2019
  3. 16 400 000 Ft, fehérarany nyakék egy 4,24 karátos és egy 0,74 karátos briliánssal ékítve, 72. Művészeti aukció, 2018
  4. 15 600 000 Ft, 4 karátos briliánsgyűrű, 72. Művészeti aukció, 2018
  5. 14 400 000 Ft, art deco platina karkötő, 5 nagyobb és 271 különböző régi csiszolású briliánssal (összesen kb. 35,8 karát), Karácsonyi ékszeraukció, 2019
  6. 11 500 000 Ft, briliánsokkal és zafírokkal ékített Cartier melltű, 68. Ékszeraukció, 2004
  7. 11 400 000 Ft, Van Cleef & Arpels, 54 összesen 8 karátnyi briliánssal ékített fülbevaló, 76. Művészeti aukció, 2020
  8. 9 600 000 Ft, 5 karátos briliánssal ékített platina szoliter gyűrű, 69. Művészeti aukció, 2016
  9. 9 000 000 Ft, Rolex arany ékszeróra, 91. Ékszeraukció, 2014
  10. 9 000 000 Ft, fehér- és sárgaarany fülbevaló kb. 8 karátnyi briliánssal ékítve, 92. Ékszeraukció, 2015

Extravagáns szett lehet az új rekorder

 A koronavírus korlátozásokfeloldásának köszönhetően 2021 júniusában végre teremárveréssel ünnepelheti meg a BÁV aukcióinak 100 éves évfordulóját. A Centenáriumi árverésen a valaha volt legdrágább kikiáltási árú ékszer is kalapács alá kerül. A "Creations Boris, Lausanne" briliáns ékszerkollekció tervezője egy szokatlan aszimmetrikus mintát választott, amelyben a válogatott, különböző csiszolású trapéz, navett és kerek alakú briliánsok egy tekeredő szalag-virág motívummá fonódnak össze. Az extravagáns készlet 11 millió forintról indulva lehet Magyarország legdrágább ékszere. A magyar származású ékszerész és családja, a svájci Lausanne- ban az egyik legelegánsabb ékszerüzlet tulajdonosa volt. Saját tervezésű és gyártású exkluzív ékszerek mellett a világ számos országából származó ékszereket forgalmaztak, „Creations Boris, Lausanne” védett márkanévvel.  Vevőkörük elsősorban a különlegességre vágyó gyűjtőkből és a Svájcban gyakran megforduló uralkodócsaládok tagjaiból állt.

Gyémánt nyakék kollekció „Creations Boris, Lausanne”. Arany 750, nyakék, briliáns összesen 36,02 ct, 78,1 g, hossz: 42 cm, karkötő, briliáns összesen 13,15 ct, 27,5 g, hossz: 16 cm, fülbevaló pár, briliáns összesen 8,08 ct, 16,2 g, gyűrű, briliáns összesen 3,19 ct, 8,9 g, méret: 53, modern csiszolású briliánsok összesen 60,44 ct, J, SI2, 130,7 g, dobozzal, tanúsítvány: Art-Tradimpex Company 1977

TOVÁBB A CENTENÁRIUMI AUKCIÓRA