Mi az első emléked a BÁV-val kapcsolatban?
Élénken emlékszem édesanyám kék köpenyére, aki a BÁV-nál dolgozott. Nagyobbacska gyerekként jártam egyszer a munkahelyén, a Telepes utcai zálogfiókban és szinte azonnal lenyűgözött az a fajta bizalmi kapcsolat, melyet az ügyfelekkel kialakított. A köpenyre akkoriban azért volt szükség, mert a zálogtárgyak köre elég széles volt, biciklitől kezdve televízióig mindent bevittek hozzájuk. Így munka közben könnyen összekoszolódhatott a ruhájuk.

Édesanyád, Hrincsár Lajosné 27 évig dolgozott a BÁV-nál. Hogy került ide és milyen szakmai utat járt be?
Anyukám a Május 1. Ruhagyárban dolgozott varrónőként, textilipari végzettsége volt és nagyon érdekelte a ruhatervezés. Rendkívüli kézügyessége ellenére azonban, amikor testvéremmel együtt megszülettünk a több műszakos időbeosztást már nem tudta vállalni. Egy újsághirdetésben látta meg, hogy a BÁV-nál zálogbecsüst keresnek, így jelentkezett. Az anyagokhoz nagyon éretett, ezért a használtruha és a szőnyeg értékbecslésbe gyorsan beletanult, majd elvégezte az ékszerbecsüs képzést is. Sokáig a Telepes utcai üzletben dolgozott, majd a ranglétrát végig járva átkerült a Kinizsi utcai központba, ahol először ellenőrző becsüs, majd csoportvezető lett. Nagyon szerette a szakmáját, amit az is igazol, hogy 1993-ban innen ment nyugdíjba. Fő szakterülete a szőnyegek voltak, nagyon értett a perzsa és kézi csomózású szőnyegekhez. Ezt a tantárgyat a Becsüs Akadémia kereti között oktatta is.

Ezek után te miért választottad ezt a szakmát?
Mindig is vonzott ez a világ. Bár amikor édesanyámnak mondtam, hogy belevágok ebbe, akkor először nagyon féltett. Leginkább attól, hogy fogom megoldani a nehezebb ügyfélszituációkat. Persze aztán elsőre jelesre átmentem a vizsgákon, úgy hogy anyukám ott ült a vizsgabizottságban, ami azért extra helyzet volt számomra is. Később aztán az életben is bizonyítottam, így most már elmondhatom, hogy az anyukám is nagyon büszke volt rám.

Hogy indult a karriered a BÁV-nál?
25 éves voltam, mikor a BÁV-hoz kerültem. Az óvónői pályámat hagytam ott, mert ez annyira vonzott. 1991-ben még kézzel írtuk a zálogjegyeket, és mivel én szépen írtam, megkaptam a jegyíró- pénztáros pozíciót. Onnan néztem egy darabig a becsüsöket, akik már akkor értékbecsléssel foglalkoztak. Közben elvégeztem én is a tanfolyamot és végül abban a fiókban maradtam, ahol gyakorlaton voltam. Ez a 2-es zálogfiók volt, az Attila úton. Hét évet dolgoztam ott becsüsként, és nagyon szerettem. Ügyfélköröm leginkább olyan idősebb úrihölgyekből állt, akik fehér kesztyűt hordtak, és elegáns szütyőből vették elő értékesebbnél értékesebb ékszereiket, briliáns gyűrűiket, gyémánttal gazdag függőiket. Ezeket persze rendre vissza is váltották. Később megjelentek a vállalkozók is, akik elsősorban szép külföldi ékszerekkel kerestek meg minket.

Most ellenőrző becsüsként dolgozol. Mennyire más feladat ez?
Annyiból igen, hogy itt folyamatosan úton vagyok. Minden nap más helyszínen vagyok. Ráadásul az objektivitás miatt úgy vagyunk beosztva, hogy mindig más fiókba megyünk. Nincsenek állandó fiókjaink, hanem keverednek közöttünk. Ennek köszönhetően minden nap más kollégákkal és más tárgyakkal találkozom. Az ellenőrzés során arra törekszem, hogy a lehető legtöbbet le tudjam ellenőrizni. Ugyanakkor a szakmai tapasztalat birtokában már tudjuk, hogy milyen bevett tételekre érdemes különösen figyelni. Ha pedig valami hibát tapasztalunk, akkor fontos feladatunk azt is elmondani, hogy ezt legközelebb milyen módon lehet kiküszöbölni. Bár oktatóként nem veszek részt a cég tevékenységében, de így azért igyekszem az új kollégákat segíteni. Ha kell, meg is mutatom, hogy egy becslés során mit kell nézni, mire kell különösen odafigyelni.

Mennyire volt nehéz megtanulni, elsajátítani a becsüs végzettséget? Ki segített neked ebben?
Nekem egyáltalán nem volt nehéz. De mindig azt mondták: „nekem könnyű, mert anyagtejjel szívtam magamba ezt a szakmát”. Nyilván anyukám segített, amikor szükségem volt rá, és mivel szomszédok is voltunk, ezért munka után gyakran beugrottam hozzá és átbeszéltük a nap szakmai tanulságait is. Később ellenőrző becsüsként közvetlen kollégáim segítettek. Összeségében el lehet mondani, hogy ez egy olyan szakma, ahol nagyon számít az összetartás, az, hogy bizonytalanság esetén segítjük egymást szakmailag. Ellenőrző becsüsként néha engem is felhívnak, ha arról van szó, de valójában minden zálogfiókban van olyan tapasztalt kolléga, akihez egy pályakezdő fordulni tud.

Becsüsnek lenni hivatás. Te mit szeretsz benne?
Ez egy változatos munka, soha sem lehet megunni, szoktam mondani, hogy mindig van új a nap alatt. Ennyi év szakmai tapasztalata után is meg tudnak még lepni. A hamisítók ugyanis mindig előttünk járnak, folyamatosan résen kell lenni. Nap, mint nap azzal a kihívással kell szembe néznem, hogy vajon mindent észre vettem-e, amit észre kellett venni.

Mi volt a legérdekesebb tárgy, amit behoztak hozzád?
Még a 2-es zálogfiókban történt. Egyik nap egy elegáns, idős úrihölgy érkezett, és elővett egy gyűrűt, mondván, el szeretné adni. Már amikor ránéztem, láttam, hogy különlegesen értékes darabról van szó. Akkora briliáns drágakő volt benne, hogy a műszeremmel meg sem tudta fogni igazán, csak becsülni tudtam, hogy nagyobb, mint 7 karátos. Mondtam a hölgynek, hogy ez a gyűrű bizony sokat ér, akkoriban több millió forintot. Miután nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy ő el akarja adni, ezért azt javasoltam neki, hogy vigye be a Kinizsi utcai központunkba és azonnal fel is hívtam az ottani kollégákat. Tudtam, hogy az értékmegóvás szempontjából a BÁV-nál jó kezekben lesz. Így is történt, a cég megvette ezt a különleges ékszert, ami nem sokkal később egy Művészeti aukción talált új gazdára.

Vagy hallott-e olyan érdekes tárgyról, ami a BÁV becsüsök között immár legendává vált?
Amit mindannyian ismerünk az az arany korona és az arany cipő, melynek egy tulajdonosa volt. Az arannyal bevont cipő valamilyen különleges alkalomra készült, piros bársony belseje volt és azt hiszem, hogy legalább egy alkalommal viselték is. Mindenestre emlékezetes tárgy volt, akárcsak az a használt testékszer, melyet annak idején én vettem be. Ezek a különleges darabok azonban az esetek többségében visszakerülnek eredeti tulajdonosukhoz, hiszen számukra igazán fontos értékkel bírnak.

A zálogtárgyak a történelmi korokkal változtak. Ennek kapcsán neked mi jut eszedbe?
Amikor még én elkezdtem a pályám, akkor is szélesebb volt a zálogtárgyak köre, az ékszer mellett fontos szerepük volt a műszaki cikkeknek, a ruhaneműknek és a szőnyegeknek is. A Kinizsi utcában például volt külön szőrmeraktár. Ugyanakkor a fiókok is egészen más rendszerben működtek. Mindenhol volt egy raktár, ami ott nem fért el, az ment a központba. A pénztárosok, becsüsök, raktárosok, számfejtők mellett pedig volt külön olyan kolléga, aki csak a kiadásokkal foglalkozott. Akkoriban kevesebb fiók is volt, viszont azok mindegyike nagy forgalmat bonyolított le. A bevett és ki nem váltott műszaki tárgyak aztán a Műszaki Áruházba kerültek, a ruhaneműk a Gólya Áruházba, de volt külön Bazár Bizományi, ahol például mindenféle kerámiát be lehetett szerezni.

Próbálkoztak-e már nálad hamisítvánnyal?
Hamisítványokkal rendszeresen találkozunk, a mi dolgunk ezeket kiszűrni. Ami azért nem olyan nehéz feladat, ha valaki ismeri a szakmát, megvan a szükséges tudása hozzá. Számos olyan technikánk és eszközünk van, melyek segítenek ebben, ráadásul egy idő után a rutin is sokat számít. Ugyanakkor ez egy olyan terület, ahol soha sem szabad pusztán rutinból dolgozni, mert a csalók mindig új dolgokat találnak ki. Legutóbb épp egy szilícium-karbiddal töltött karkötőt vágtunk szét. Hiába próbálták meg azonos súllyal megtölteni, azért egy szakértő kiszúrja az eltérést, nem is beszélve arról, hogy ilyen esetekben az ellenőrzés során gyakran ki is hullik egy kis töltőanyag.

Milyen tanácsot adnál egy pályakezdőnek?
Csak szívvel lélekkel vágjon neki és akkor jól fogja érezni magát. A szakmai nehézségektől pedig nem kell tartani, mert a csapat mindenben segít.

A lányod, hogy került bele ebbe a világba?
Keramikus végzettsége van, mindig is közel állt hozzá ez a világ. Óvodás korában sokat jártunk aukciókra, valószínűleg onnan ered az érdeklődése. A pályáját ő is máshol kezdte, egy darabig úgy tűnt, hogy az ő életében a BÁV nem fog szerepet játszani, aztán változott a helyzet. Jelentkezett a céghez és a 10-es zálogfiókban kezdett el dolgozni. Később elvégezte a festménybecsüs képzést is. A családban a BÁV tényleg folyamatosan jelen van, édesanyám és a lányom mellett, még az unokahúgom is dolgozott itt egy ideig, nemesfém menedzserként.

Milyen maradandó emlékeid vannak?
Sok szép emlékem van. Az egyik a Kinizsi utcai épülethez kötődik. Az egy több emeletes, impozáns épület volt. Imádtam oda bejárni. Ott volt a központi raktár és volt vagy öt kiszolgáló ablak, egy időben külön a műszaki cikkeknek, külön a ruházati termékeknek és ékszereknek. Iszonyú naftalin szag terjengett az egész épületben, mert azzal védték a kabátokat és szőnyegeket a molytól. Én imádtam ezt a szagot! Élmény volt ott dolgozni, örülök, hogy részem letetett benne. Az hogy ennyi éve itt dolgozom, nemcsak a cég iránti lojális elkötelezettségemnek, hanem annak a kollegiális közösségnek is köszönhető, ami körbe vesz. 

A BÁV családi hagyomány?
Részben igen. Főleg, ha azt nézzük, hogy édesanyámmal együtt közel 60 évet dolgoztunk már itt. Ennek oka nyilván az, hogy szeretjük a szakmánkat és tudunk azonosulni a cég azon értékeivel, melyeket már 250 éve képvisel. Nem utolsó sorban itt egy olyan összetartó közösség van, akikre minden helyzetben lehet számítani.