Hivatalosan is megnyitotta kapuit a BÁV 250 évét feldolgozó kiállítás

BÁV250
A Vendéglátóipari Múzeum szervezésében május 11-én hivatalos keretek között is megnyitotta kapuit „Ha a tárgyak mesélni tudnának” elnevezésű, a BÁV 250 évét feldolgozó kiállítás.

A történeti visszatekintés mellett fontos tárgyi emlékek is kiállítás részét képezik, mint az alapító okirat Mária Terézia kézjegyével, továbbá az 1920-ban megrendezésre kerülő első árverésen használt kalapács, illetve a Vénusz szobor, amely 1957 óta jelképe a cégnek.

Az ünnepséget dr. Török Róbert, a Vendéglátóipari Múzeum igazgatója nyitotta meg, illetve az esemény díszvendége, Vincze Máté – a Közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár – volt, aki szintén mondott köszöntő beszédet. Kifejtette, hogy a minisztériumon belül fontos küldetésüknek tekintik, hogy teret biztosítsanak a piaci érdekek érvényesülésének a művészet és a kultúra világában működő szerveztek számára. Kiemelte ezen a területen a BÁV értékteremtő szerepét is.

Az esemény Majtényi Kálmán beszédével folytatódott, aki többek között arról is beszélt, hogy a mai kultúránkban már megosztóvá vált a hagyomány követése. Sokszor elavultnak titulálják ezt a fajta nézőpontot. Azonban a BÁV több generáción át értékteremtő módon hagyott nyomott a történelemben, ezzel is bizonyítva, hogy a hagyományőrzés igenis képes a megújulásra lehet innovatív is egyben.

A beszédek után a kiállítás meghívott vendégei megtekinthették a kiállítást, ahol a belépő vendég rendszerbe foglalva, képekkel színesítve olvashatta a BÁV idővonalas történetét, amelyet tematikusan berendezett műtárgyakkal, illetve egy játékkal is színesítettek a szervezők.

A kiállítás egészen november 26-ig megtekinthető. Aki teheti, látogasson el a kiállításra, érdemes megtekinteni, ugyanis igazán kreatívan, ugyanakkor pontosan dolgozza fel a BÁV elmúlt 250 évét a kialakított tematika. Érdekességként még megemlíthető, hogy a Múzeumok Éjszakáján (2023. június 24-én) két közös programmal is készülünk a Vendéglátóipari Múzeummal, a kiállítás helyszínén.

 

A kiállításról bővebben