Németh Annamária 1953 és 1957 között járt egyetemre, és akkoriban a diploma előtt kötelező múzeumi gyakorlatát már későbbi munkahelyén a Nemzeti Múzeumban töltötte, az Újkori osztály ötvösgyűjteményben: „Az 1958 és 1961 között zajló múzeumi revízióba csöppentem, s ez nagyon komoly iskolának számított, alaposan megismertem a gyűjteményt, hiszen minden egyes tárgyat kézbe kellett venni és meghatározni. Elég hamar elkezdtem a BÁV-hoz kijárni heti szemlékre Kampis Antallal, akitől nagyon sokat lehetett tanulni. Ő ismertetett meg a ötvöstárgyak sokféleségével.”

Németh Annamária elbeszéléséből kiderül az is, hogy a BÁV szemléken tanulta meg, mit is kell vizsgálni egy tárgyon, mik az árulkodó nyomok, mennyire széleskörű tárgyi tudással kell nézni a legegyszerűbb alkotást is a történetének, eredetének megfejtéséhez. Egyaránt ismerni kell a technikatörténetet, a kultúrtörténetet és a mesterjegyeket. Németh Annamária már a kezdetektől, vagyis 1957-től járt BÁV aukciókra, szemlézte a műtárgyárveréseket , védettségekről döntött, 1981-ben pedig ő állította össze az első ékszeraukció katalógusát Dembitzné Szalóki Magdolnával közösen.  Arról, hogy milyen szempontok alapján védtek le egy-egy ötvöstárgyat, Németh Annamária a mesterjegyek és fémjelek fontosságát emelte ki : „Fontos szerepünk volt nekünk, múzeumi munkatársaknak, az aukciók előtt és a bolti értékesítésnél is, annak meghatározásában, mi számít antik darabnak és mi modernnek, mert a BÁV csak régiségekkel, azaz antikkal kereskedhetett. Az 1867-nél régebbi fémjelzésű tárgyak estek az antik kategóriába, az 1867 utániak pedig modernek számítottak. Bonyolította a helyzetet, hogy csak magyar fémjelet fogadtak el, a bécsi jegyes ezüstök külföldinek számítottak. Csakhogy a Monarchia időszakáról beszélünk, amikor Bécs nem külföld volt, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosa.  A szemlén több csoportba soroltuk a tárgyakat: azok, amelyek a boltba mennek, amelyek aukcióra, és a harmadik csoportba kerültek a külföldi jegyekkel ellátott tárgyak, mert ezeket nem forgalmazhatták itthon. A különlegesebbeket az Artex, a művészetre, kézművességre, iparművészetre, népművészetre szakosodott Külkereskedelmi Vállalat eladta külföldre, a többit be kellett olvasztani. Kevesen tudják, de mi olvasztás előtt, a Pénzverdében is szemléztünk, és igyekeztünk megóvni az értékeket a megsemmisüléstől. A védés ebben is segítségünkre volt, és a hatvanas évek végétől, ha konkrétan nem is lett kimondva, de az állam egyre több engedményt tett.  Először azt, hogy a bécsi ezüstöt honosítani lehet, azaz ha magyarországi hivatalos fémjegyet tettek bele, a BÁV is átvehette. Ebből aztán olyan vicces helyzet is létrejött, hogy például a bécsi mesterjegybe beleüttettek egy magyar hitelesítő jegyet és egy magyar mesterjegyet, ami csak nagymértékű beavatkozás, restaurálás esetén fordulhatott volna elő, miközben ez a konkrét tárgy például kitűnő állapotban volt.„

A BÁV első ékszeraukciója 1981. szeptemberében zajlott, ahol összesen 32 tárgy szerepelt a katalógusban, amit a cég részéről Dembitzné Szalóki Magdolával, külsős szakértőként pedig Németh Annamária állított össze. Az aukcióra a MOM Művelődési Központ Színháztermében került sor közvetlenül a képaukció előtt, így azok is eljöttek, akik festményeket gyűjtöttek. A képeket fizikai valójukban is bemutatták az árverezés során, de az ékszerekről csak színes diákat vetítettek ki, mert azok, méretük folytán nem lettek volna jól láthatók a közönség számára.  A katalógus csak fekete-fehér fotókat tartalmazott, az ékszereket az aukció előtt, ahogy ma is, aukciós kiállításon lehetett megnézni.

„Az 1981-es katalógus egyik legizgalmasabb tétele a 22-es számú kisebb-nagyobb gyémántokkal díszített függő és fülbevalópár volt, amely 1850-60 között készült. Az 1851-es londoni világkiállításon ezzel a szerelhető ékszerrel a Morell és Társa, Franciaországban működő olasz ötvösműhely, aranyérmes lett. A szerelhető ékszerek legismertebb típusa a diadém, amelyet különböző szerelékekkel nyakékké, melltűvé, karkötővé és gyűrűvé lehetett átalakítani. A legtöbb ilyen ékszerszett azonban sajnos csak hiányosan maradt meg, s ilyen volt ez az első ékszeraukcióra kerülő tétel is, amely azonban nem emiatt, hanem valószínűleg az akkoriban nagyon magasnak számító 36.000 forintos kikiáltási ára miatt nem kelt el.  

Egy másik emlékezetes darab volt az a gömb alakú, védett szabadkőműves függő amelyet keresztformára lehetett kinyílni. 5000 forinton volt kikiáltva, végül 10.000 forintért kelt el. A Nemzeti Múzeumnak van egy szabadkőműves anyaga, s úgy emlékszem, mivel volt már ilyen függőnk, a Múzeum nem licitált rá. Viszonylag nagy, nyolc darabos órakollekció (zsebóra, kulcsos óra, asztali óra) volt az anyagban, értékes női óraláncokkal kiegészítve. Emlékszem, milyen hosszan döntöttünk egy–egy zsebóra árazásáról, ugyanis nehéz volt megállapítani, mi mennyit érhet egy nemlétező piacon. Egy tallérórát le is védtünk. I. József császár ezüsttallérja volt befoglalva számlapnak, amely 6000 forintos kikiáltási árat kapott, majd 9000 forintért kelt el, de volt 40.000 forinton induló zsebóra is, igaz, arra nem érkezett licit. Az árverés sikeres volt, amelyre rengetegen voltak kíváncsiak , végül legmagasabb áron, 36 ezer forintért, egy Patek Philippe zsebóra kelt el.”

Németh Annamária nyugdíjba vonulása után sem tétlenkedett, amikor megalakult az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ, részt vett a templomok műtárgy-anyagának leltározásában. „Amikor egy plébánia leltárkönyvében az szerepel, hogy három kehely, az egy kicsit kevés, csapatokat alakítottunk és igyekeztük számba venni, tudományosan feldolgozni az egyház tulajdonában lévő műtárgyakat.„ A szakma sem felejtette el, időnként megkeresik egy-egy mesterjegy feloldása végett, amit persze szívesen elvállal, de mindenkit arra biztat, fényképezze le, mentse el, adatbázisban gyűjtse a felbukkant jegyeket. Nincs kedvenc ékszertípusa, egyáltalán nem hord ékszert, azt mondja nem maradnak meg nála az ékszerek, de mesélni napokig tud róluk és emlékezetében mindegyiket megőrzi.

Szerző: Jankó Judit

Az erdeti cikk a BÁV 1773 magazinjában jelent meg.