Mindig öröm s egyben nagy felelősség is egy aukciósház számára, amikor valamelyik művésznek olyan kiemelkedő alkotását bocsátja kalapács alá, ami az életmű ikonikus, egy fontos alkotói periódust összegző munkája. Gyakran mondjuk az ilyen tárgyakra, hogy „múzeumban lenne a helye”, de annak is nagyon örülünk, ha az árverés után egy jelentős magángyűjtemény megbecsült darabjává válik, amit a közönség időről-időre újra láthat a különböző kiállításokon – Fertőszögi Péter, a BÁV ART művészeti igazgatója.

Bak Imre művészi pályája a 60-as években egy hard edge korszakkal indult, majd a koncepten átívelve a 80-as évek közepére érte el első önazonosként jellemzett, a művész nevével összeforrt periódusát, melyet a történetírás és ő maga is számos jelzővel illettek: transzavantgárd, geometrikus posztmodern, új szenzibilitás, személyes hangvételű manierizmus. Bak korábbi purista, színes képsíkokból építkező geometrikus absztraktjai ekkoriban axonometrikus rendszerekké, majd szemkápráztató, sűrű szövetű egyéni képmitológiákká burjánoztak. Szemiotikai kutatásai, a Népművelési Intézetben végzett sokévnyi munka és az addigi nemzetközi és hazai művészeti reminiszcenciák egy sajátságos, összetéveszthetetlen képi világot hoztak létre, amelynek a csaknem negyven évig csendesen megbúvó Vezérfonal szemléletes képviselője. Bak teoretikus műveltségű alkotóként ezekben a munkákban saját architekturális motívumrendszerét szintetizálta a magyar és európai (sőt, tágabb) kultúra vizuális nyomaival, szimbólumaival, jelképeivel, ami a művész szavaival élve egyfajta „barokkos, szecessziós, art decós kavalkádot” hozott létre. Valami érzékenyebb, személyesebb született meg ekkor, és a változásnak a Vezérfonal programképe is lehetne, mint az akadályokon folyvást felülemelkedő művészi individuum képi metaforája.