Szentpéteri József a 19. század legjelentősebb magyar ötvösmestere, munkái kiállják az összevetést bármelyik magyar vagy európai ötvösművel. Már a kor viszonyai között is elismerték kiemelkedő tehetségét, de igazán csak az utókor értékeli méltón munkásságát.

Szentpéteri József 1781. április 12-én, Rimaszombaton született . Miután felfigyeltek tehetségére és jó rajzkészségére, Kassára került Vásárhelyi István műhelyébe. A tanulóévek után a kor céhes szabályai szerint elvégzett vándorútját követően Pesten telepedett le. Egy rövid ideig Losoncon is dolgozott, majd haláláig a pesti céh tagja maradt.

A polgári és nemesi otthonok tartozékai, az ezüst teás-, kávés-, és boroskannák, cukortartók, sótartók, evőeszközök ekkoriban a mindennapi élet részei voltak, és megélhetést biztosítottak a város ötvöseinek, így Szentpéterinek is. Olyan minőségű munkáinak köszönhetően, mint a Szathmáry-Király család részére készült kávéskészlet, vagy mint az egyház által megrendelt tárgyai, ekkor még hozzá is nagyszámú megrendelés érkezett.

Helyzete megszilárdulását követően hatalmas célt tűzött ki önmaga elé. Még inas korában, mesterénél látta, ahogy az réz lemezekre figurákat kalapálva domborműveken dolgozik. Ekkor elhatározta, hogy amikor lehetősége lesz rá, ezt megvalósítja. Olyan nagyméretű, kézzel kalapált, sokalakos, történeti témájú domborművek készítésével akarta magát beírni a magyar kultúra emlékkönyvébe, amelyek addig, és azóta is egyedülállóak. Ekkor készült a Nagy Sándor átkelése a Granicuson és Az arbelai ütközet című két műve.

Ezzel egy időben, a közízlés változása miatt a reformkor második felétől a vásárlók már nem aprólékos részletekkel ellátott tárgyakat rendeltek, hanem kecses, arányos vonalvezetésű, trébeléssel kevéssé ellátott munkákat. A gépesítés fejlődésével párhuzamosan visszaszorult a kézimunka aránya is.

Mindezek nyomán nagy csalódás volt Szentpéteri számára, hogy a főművének szánt Porus király fogságba esése című domborműve, amelyen három évig dolgozott, az 1851-es londoni világkiállításon sokkal kisebb visszhangot keltett, mint remélte. Ez nagyon lesújtotta, és mivel nem értette a változások irányát, nem fejlesztésekbe fogott, hanem újabb domborművek készítésébe kezdett.

Így készültek el a Vitam et sanguinem, a Buda visszafoglalása és a Krisztus a Kálvárián című réz domborművek, valamint a Zrínyi kirohanása című ezüst dombormű. Élete végéig nagy szegénységben dolgozott, 1862. június 12-én, Pesten hunyt el. Halálával a magyar ötvösség egy olyan korszaka zárult le, amely a kézműves munka pontos, aprólékos végrehajtását helyezte előtérbe a praktikummal és a gépesített tömegtermeléssel szemben.

Szentpéteri azonban nem csak nagy ívű domborműveket, hanem csodálatos használati tárgyakat is készített. A BÁV aukcióján most kalapács alá kerülő, Szentpéteri által készített tintatartó több szempontból ritkaságnak számít.

Az írásbeliség egészen a koraújkorig szinte kizárólag az egyház privilégiuma volt. A polgárság megerősödésével azonban megjelent egy új társadalmi csoport, amelyben igény mutatkozott az információk közvetítésére. Így a 19. századra már a polgári dolgozóasztal megszokott részévé vált a tintatartó, de kevesen engedhettek meg maguknak ezüst, kézműves által készített kalamárist. A Magyar Iparművészeti Múzeum gyűjteményében is csak három példány található, amely ebben a korban és a régióban készült.

A BÁV 74. Művészeti aukcióján aukcionált darab eredeti tulajdonosa Bugát Pál orvos, egyetemi tanár, az MTA tagja volt, aki 1841-1844 között a Magyar Királyi Természettudományi Társulat elnökeként is tevékenykedett. Számtalan műszót alkotott, és nevéhez köthető a ma használt orvosi szavak nagy része is. Szobra Székesfehérvárott a róla elnevezett szakgimnázium és szakközépiskola aulájában található.

A tintatartót 1846-47-ben készítette Szentpéteri József. Az alapja egy virágdíszítésű peremmel ellátott, kalapált, lépcsőzetes lemez, amelynek a hátsó részére középre van felcsavarozva a tollak tartására szolgáló, díszített tölcsér rész. Elölről, bal oldalon a tintatartó, jobb oldalon pedig a porzó található, mindkettő kézzel kalapált, az alap díszítésével egyező mintájú, henger alakú testtel. A kettő között olvasható az adományozószöveg vésete, amely szerint készült „Bugát Pálnak, mint az orvosi s természettudományok magyar műnyelve alapítójának, a magyar kir. természettudományi társulat tagja”. A tintatartó minden darabja jelzett Szentpéteri József kiírt mesterjegyével, a Pesth helybélyegzővel, valamint a pesti ezüstműves cég próbabélyegével az 1846-os és 47-es évből. Elöl egy ugyancsak kézzel kalapált, ezüst dísztoll is található.

Szentpéteri József munkásságának nagy része már ismert és feldolgozott, ritkán kerül elő tőle újabb jelentős darab. Ennek köszönhetően a kalamáris kiemelt darabja lehet minden gyűjteménynek, legyen az illető akár ezüstöt, akár kultúrtörténeti emlékeket, akár a reformkor megbecsült alakjainak tulajdonát gyűjtő személy.

Szerző: Fekete Krisztián

A cikk a BÁV 1773 magazinjában jelent meg.