A sokszínű tételsorból ezúttal a legek legje egy bokály lett. Az ónmázas korsót színes, csillogó, fehér-kék márványos felület jellemez, fülén rögzített billenthető ón fedél, palástján pedig templom ábrázolás található. A műtárgy 100 000 forintos kikiáltási árról indult, majd a licitharcok győzteseként, az aukció legmagasabb értékű tételeként, 2 400 000 forintért talált gazdára.
A szorzók tekintetében egy ezüst biedermeier csengő okozott igazi meglepetést, hiszen megtízszerezte kikiáltási árát. Ez az egyedi darab minden bizonnyal igazi karácsonyi hangulatot fog teremteni.
A legdrágábban elkelt festmény ezúttal Rottmann Mozart A fiatal rabbi portréja című alkotása volt. Az ungvári születésű művész olajfestménye közel hatszoros szorzóval, 1 600 000 forintért került leütésre.
A legmagasabb áron elkelt aukciós tételek listáján helyet kapott a 80. Művészeti Aukción is nagy érdeklődésnek örvendő Páll Lajos művészete is, ezúttal a nagybányai téli hangulatot ábrázoló olajfestmény aratta a legnagyobb sikert, mely végül 1 100 000 forintért kelt el. Nem kétséges, hogy sokan felismerik Berkes Antal 1917-ben készült festményének helyszínét, a korabeli Kálvin teret, a kép leütési ára majdnem elérte az 1 millió forintot.
Az ékszerek királynője ezúttal egy fehérarany női gyűrű lett, sorba foglalt 20 darab modern csiszolású briliánssal, mely majdnem megháromszorozta az indulási árát, a licitharc végül 1 300 000 forintnál állt meg.
A BÁV ART a 7. Online aukcióval búcsúzik az idei évtől, de jövőre, a cég alapításának 250 évfordulójába lépve újabb sokszínű aukciós kínálattal várnak minden műkincs kedvelőt.