Rekord kikiáltási ár

2023. február 24.
Aukció
Az idén 250 éves évfordulóját ünneplő BÁV május 23-án és 24-én immár a 81. Művészeti aukciót tartja, melyen ez egyik legértékesebb tétel Kondor Béla Várvédők című műve lesz. A nagyméretű alkotás kikiáltási ára 65 millió forint. A BÁV 1920-ra visszanyúló történetében ilyen magas áron még nem indult alkotás. A pestszentlőrinci születésű művész festészetét jellemző erőteljes vonalak itt is megjelennek. Miközben a mély belső átélés az egymáshoz kapcsolódó szimbólumrendszer formájában ölt testet.

Kondor Béla egy igazán sokoldalú művész volt, akinek nem csak a grafika és a festészet terén alkotott maradandót, hanem írt verseket, prózát, készített repülőgépmodelleket, hangszereket, majd később a fényképezésben keresett új utakat. A posztumusz Kossuth-díjas alkotó életútja is kalandos.

TANULMÁNY

Talán sokan nem is tudják róla, hogy 1950-ben a Képzősművészeti Főiskolai kérvényét elutasították, így egy évig a Ganz-Danubius Hajógyárban dolgozott, valamint a nyugat-keleti metróvonal építésében is részt vett. Végül 1951-ben kezdhette meg tanulmányait, ahol a festő szak után, grafikára váltott.

Olaj, vászon, 220 x 143 cm

Oeuvre-szám: 27/1957

Kiállítva: Vigadó Galéria, 1981.

Kikiáltási ár: 65 millió forint

Az itt látható és a 81. Művészeti aukció tételei között megjelenő Várvédők olajfestmény 1957-ben készült és 1981-ben a Vigadó Galériában volt kiállítva. A művész alkotásainak összeségét mutató, Oeuvre-szám is igazolja, hogy ez a kép Kondor egyik korai munkája, melyet nem sokkal az egyetem elvégzés után készített.

A tétel a BÁV történetének legnagyobb kikiáltási árról induló olajfestménye. Május 24-én sok szem szegeződik majd rá. Az már biztos, hogy a cég új mérföldkőhöz érkezett, de kíváncsiak várjuk, hogy megdől-e egy újabb rekord...

tovább az eseményre