Orosz Gellért: Absztrakt kompozíció

2021. január 28.
Aukció
2020 legnagyobb áremelkedései: 8-szoros áron kelt el Orosz Gellért: Absztrakt kompozíció című festménye. Ha beírjuk Orosz Gellért nevét az internetes keresőbe, nagy eséllyel impresszionisztikus hangvételű, város- és tájképi elemet ötvöző, napsugaras kompozíciókat dob ki nekünk a rendszer. Ez egészen biztosan megtéveszti a gyanútlan érdeklődőt, hiszen aki kicsit is elmerül Orosz Gellért képi világában, hamar rádöbben: a művész mindvégig őszinte és következetes híve volt a magyar és nemzetközi absztrakt hagyományoknak.

Közönség számára alig ismert, formabontó műveinek jelentős része a művész budapesti otthonában, egy dobogó alá rejtve várta, hogy az utókor végre felfedezhesse magának. A fiatal Orosz Gellért ’40-50-es évekbeli rövid figuralista korszaka után – mely már önmagában a politikának alávetett új művészeti direktíváknak volt köszönhető – hamar visszatért avantgárd festészeti gyökereihez, és 1957-ben már a Tavaszi Tárlat Korniss Dezső által kurált szürrealista-absztrakt termében állított ki. Éppen ebben az évben készítette Absztrakt kompozíció című festményét, amely egyike a korai absztrakt alkotásainak, ez lehet az oka a szokatlan, nyolcszoros áremelkedésnek.

76. Művészeti aukció, 2020
Kikiáltási ára: 280.000 Ft
Eladási ára: 2.400.000 Ft