BECSÜS AKADÉMIA GYIK

„Érdeklődni szeretnék, hogy becsüstanfolyamra be lehet-e csatlakozni Budapesten. Amennyiben erre már nincs lehetőség, úgy 2021-ben az OKJ átalakítását követően hol lenne lehetőség ilyen tanfolyam elvégzésére? Szükséges valamilyen előképzettség?”

Az új felnőttképzési törvény és a becsüsképzés új programkövetelményei alapján 2021 őszén már az új rendszerben indítottuk el képzéseinket, és ezt 2022-ben, illetve a jövőben is folytatni tervezzük. Induló képzéseinkről folyamatosan tájékoztatni fogjuk Önöket weboldalunkon, illetve social media felületeinken keresztül. A jelenleg érvényben lévő felnőttképzési törvény értelmében akkor tud a képzésben részt venni, ha legalább érettségivel rendelkezik.

 

„Szeretném megkérdezni, hogy sikeres és jó eredménnyel zárult képzés esetén van-e mód arra, hogy becsüs, árverésvezető stb. oktatóként valaki elhelyezkedjen, ill. Önök segítenek-e ebben?”

Cégünk mindig is nagy hangsúlyt fektetett az oktatásra, tudásmegosztásra, és büszke arra, hogy igazi szaktekintélyek dolgoznak nálunk. A szakmai kompetencia, valamint kollégáink kiválasztása, motiválása és megtartása továbbra is fontos szempont. A BÁV Becsüs Akadémia képzéseit részben éppen azért indítottuk útjára, hogy a képzéseken is megtalálhassuk a tehetségeket, és hozzáértő szakembereket képezzünk saját magunk és a teljes magyarországi műkereskedelem számára.

 

„A festménybecsüs képzéssel kapcsolatban kérdezem, hogy a munkaidőm miatt elképzelhető, hogy nem tudnék minden képzési alkalmon részt venni, van-e valami minimum követelmény a jelenlét teljesítésében? Természetesen a célom a maximális részvétel, hiszen nagyon érdekel a képzés.”

A vonatkozó rendelkezések értelmében legfeljebb 20%-nyi hiányzás megengedett

 

„Angol nyelvtanár és műfordító vagyok, de publikáltam már cikkeket is képzőművészeti és szépművészeti témában. Szeretnék részt venni a festménybecsüs oktatáson, de ezt csak anyagi támogatással tudnám megvalósítani. Ezt a tanfolyamot a munkaügy, ill. a kormány valamilyen módon támogatja?”

A képzés költségviselője lehet az Ön munkáltatója, amiről vele egyeztethet. Vagy igénybe vehet költségvetési támogatást – jelen esetben diákhitelt –, aminek részleteiről a Diákhitel Központnál tájékozódhat.

 

„Melyik vidéki városokban indítanak tanfolyamokat?”

Jelenleg csak Budapesten indulnak becsüsképzések a BÁV szervezésében.

 

„Érdeklődőm a tanfolyam kezdete, hossza, díja után. Vizsga? Vizsgadíj? Én már vizsgázott becsüs vagyok. Nem vizsgázom újra. A gyakorlati rész érdekel. Ha kb. fele programon venne részt az ember, akkor kaphat díjcsökkentést?”

Következő intenzív ékszerbecsüs képzésünk 2022 januárjában indul, és hétvégi képzési alkalmakkal körülbelül 5 hónapig tart. A részvételi díj ezúttal 390.000 Ft, amiből a 2021. december 15-ig befizetőknek early bird kedvezményt adunk. 2022 szeptemberében pedig újabb festmény-, műtárgy- és ékszerbecsüs képzéseket tervezünk indítani, melyek hétköznap esti képzési alkalmakkal mintegy 9 hónapon át tartanak majd. Amennyiben részt szeretne venni valamelyik képzésen, akkor – mivel a tanfolyamot a felnőttképzési törvény hatálya alatt szervezzük – minden előírt követelménynek eleget kell tennünk (felnőttképzési szerződés, tanév közbeni dokumentáció stb.), ettől nem tekinthetünk el. Vizsgázni természetesen nem kötelező.

 

„Hogy lehet csökkenteni a részvételi díj összegét?”

Figyelje honlapunkat, az egyes jelentkezésekkor aktuálisan igénybe vehető kedvezményeket honlapunkon feltüntetjük! 

 

„Engem távoktatás érdekelne. Lesz ilyen?”

Becsüsképzéseink személyes részvételen alapulnak, nem tervezünk távoktatást.

 

"A szakképzési törvény megváltozásával a továbbiakban hogyan lehet a festménybecsüs (vagy hasonló) képesítést Önöknél megszerezni? Eredetileg tanár–népművelő szakos diplomám van, emiatt tudok a törvényi környezet megváltozásáról."

Az új felnőttképzési törvény szerint a képző intézmény a tanfolyam sikeres elvégzése után tanúsítványt állít ki. Ennek birtokában az akkreditált vizsgaközpontokban lehet majd képesítő vizsgára jelentkezni.