Értékálló befektetés: öt év alatt többszörösét érheti egy műalkotás

Befektetés
Hiába a járvány, a műtárgybefektetés lehetősége vonzóbbá vált Magyarországon. Egy Rolex Daytona karóra például öt évvel ezelőtti árának több mint másfélszeresét értheti, egy Gorka Lívia kerámia pedig megnégyszerezte vételárát ugyanezen időszak alatt. A BÁV május 5-én rendezi meg 2. Online aukcióját, ahol Tiffany nyakéktől modern Zsolnay vázáig olyan változatos tárgyakra lehet majd licitálni, melyek nemcsak szépek, de hosszú távon is megőrzik – sőt, tovább növelhetik – értéküket. Infografikán mutatjuk, mire éri meg leginkább licitálni május 5-én, és miért.

A világjárvány sem kezdte ki a műtárgybefektetéssel kapcsolatos bizalmat, sőt a 2019-es szintnél is jobb befektetésnek tartják a magyarok – derült ki a BÁV Műtárgybefektetési Index felmérésének 2021 március végén publikált eredményeiből. De vajon mekkora értéknövekedésre számíthatunk ötéves távon, ha órát, ékszert vagy éppen festményt vásárolunk egy aukción? A BÁV Aukciósház 2021. május 5-én rendezi meg 2. Online aukcióját, ennek apropóján jártunk utána a fenti kérdéseknek.

Megéri műtárgyba fektetni

A hazai és nemzetközi műkereskedelmi piacon is az élvezeti vásárlás volt az aukciókon való részvétel legjellemzőbb indoka 2020-ban. Az, hogy valaki a szemet gyönyörködtető ékszereket vagy műtárgyakat keresi, természetesen nem zárja ki, hogy közben olyan tárgyakkal gazdagodjon, melyek hosszú távon is őrzik értéküket. Ilyen lehet egy különleges aranyékszer, óra, festmény vagy műtárgy is, feltéve, ha azokat szakértőktől vásároljuk meg, akik hitelt érdemlően bizonyítják az eredetiségüket.

A műkereskedelemben fellelhető alkotások ezen tulajdonságára az elmúlt év kihívásai is rávilágítottak. Sokan dönthettek úgy, akár magukat, akár szeretteiket akarták megajándékozni, hogy inkább valami olyanra költik a pénzüket, ami értékálló, sőt, az idővel befektetésnek is kiváló. Így pedig a jövőről való gondoskodás is motivációként szolgálhat egy ékszer, festmény vagy műtárgy megvásárlása mögött. Jó példa erre, ha a sokak által kedvelt és előszeretettel vásárolt elektronikai cikkek értékállóságát hasonlítjuk össze a BÁV árveréseinek egy-egy népszerű darabjával.

Érdekes eljátszani a gondolattal, amikor legközelebb meg akarjuk lepni magunkat vagy szeretteinket egy ajándékkal, hogy az elektronikai cikkek 2015-ös áruk töredékét érik jelenleg: egy LCD televízió eredeti áránál 88 százalékkal, egy mobiltelefon 85 százalékkal, míg egy játékkonzol 44 százalékkal ér kevesebbet. Ne legyenek illúzióink afelől sem, hogy ez a pénz nem lenne elég semmire a műtárgypiacon, mert ugyanennyiért már egészen komoly alkotásokat akaszthatunk a falra egy TV helyett. A nagyon népszerű, ám valódi értéket nem képviselő bizsuékszerek megvásárlásakor is hatalmas (mintegy 68 százalékos) értékcsökkenésre számíthatunk. Ráadásul ezeknek az ára is sokszor vetekszik a valódi, nemesfémből készült ékszerekével.

Ezzel szemben, ha megnézzük a hosszútávú befektetési portfóliók kötelező elemét, a fél unciás (kb. 15,55 gramm) befektetési aranytömböt, az 54 százalékkal ér többet most, mint öt éve. Egy aranygyűrűnek 77 százalékkal, míg egy igen keresett Rolex Daytona arany karórának 60 százalékkal növekedett az értéke 2015-ös vételárához képest. A festmények esetében, az utóbbi idők egyik befutójának, Czene Bélának a rendszerváltás előtti magyar társadalmat ábrázoló festményei 260 százalékkal emelkedtek. Gorka Lívia, a magyar modern kerámia kiemelkedő alakjának szoborszerű térplasztikái 289 százalékkal növelték értéküket az elmúlt 5 év során. Persze, egy televízió-vásárlásnak és egy festmény megvételének más-más célja lehet, de befektetésként csak az utóbbira érdemes tekinteni, az elmúlt évek tapasztalatai alapján pedig ebből a szemszögből is igen kedvező választás lehet a műtárgyvásárlás.

Ha a fentiek nyomán értékálló tárgyakat vásárolnánk, de nem szeretnénk milliókat költeni, akkor erre jó alkalom a BÁV május 5-én rendezett 2. Online aukciója. Az ékszerek közül a finom kidolgozású, értékes drágakövekkel díszített klasszikus darabokból választhatunk. Igazi válságálló darab a Tiffany & Co. egyik leghíresebb tervezőjének, a márciusban elhunyt Elsa Perettinek letisztult arany nyaklánca, amelyre 100 ezer forintról lehet licitálni. Az árverés egyik fénypontja pedig egy 440 ezer forintos kikiáltási árról induló, 2,44 karátos briliánssal ékített szolitergyűrű lesz.

ÁTLAPOZOM A KATALÓGUST

Ahogy az infografika is mutatja, érdemes figyelni a modern kerámiákra, ilyen például az Andrási Edina tervei alapján készült díszváza, amely már a jövő Zsolnay-gyárát vetíti előre. Befektetési szempontból az utóbbi évek sztárja a retró kerámia, amelyből ezúttal az alacsonyabb árfekvésű, de neves készítők – többek között Gádor István, Gorka Géza és lánya, Gorka Lívia – munkáira lehet licitálni.

Befektetési szempontból napjainkban világszerte a legnagyobb áremelkedést a kortárs alkotások érik el. A májusi árverésen érdemes tehát ezekre, köztük az absztrakt képek kedvelőinek Gerzson Pál konstruktív formákat ábrázoló olajfestményére figyelniük. De jó befutók lehetnek az utóbbi években rendkívül népszerű Ipartervesek is, köztük Nádler István, akinek Firenze című akvarellje 1,2 millió forintos kikiáltási árral indul az aukción.

TOVÁBB AZ AUKCIÓS OLDALRA