László Fülöp: Kislány talicskával

2022. november 30.
Aukció
László Fülöp a magyar festészet egyik nemzetközileg is legismertebb alakja, olyan művész, akinek sikerei tán még Munkácsy sikereit is felülmúlták. 1897 májusában állította ki az utolsó életképét, melyen inkább a befelé fordulást, a nyugalmat, az elgondolkodó, meditatív töprengést állította középpontba.

László Fülöp (Pest, 1869 – London, 1937): Kislány talicskával (Fáradtan), 1896

Olaj, vászon, 97 × 70 cm, Kikiáltási ár: 8 millió forint

1897 májusában, a Műcsarnok tavaszi tárlata alkalmából Lászlót bemutatták a királynak, de az a kiállítás más miatt is mérföldkő László Fülöp életében. Ekkor állította ki ugyanis az utolsó életképét. Az ott bemutatott Fáradtan című kompozíció egészen biztosan a most árverésre kerülő alkotással lehet azonos. A képet 1896-ban szignálta a művész, s abba az életképi sorozatba illeszkedik, aminek fő művei az Esti harangszó és az agg 1848-as veteránt ábrázoló Hulló levelek című, 1895-ben festett kép. Valamennyi alkotáson az alkony vagy az ősz színeit, a megnyugvás, a fáradtság, a megpihenés képeit örökítette meg. László korábbi életképeinek mozgalmas dramatizálásával, változatos gesztusokat felvonultató jelenetezésével szemben az utolsó életképein inkább a befelé fordulást, a nyugalmat, az elgondolkodó, meditatív töprengést állította középpontba, vagyis a történetmesélés helyett inkább a pszichológiát; azt a kvalitást, ami miatt arcképeit is a portréművészet legjobbjai között tartjuk számon.

TOVÁBB A TANULMÁNYRA