Van valami szédítő abban a gondolatban, hogy egy festőnek, aki legtöbbet ugyan az emberi figura ábrázolásával foglalkozott, úgy tetszik, maradt még ideje arra, hogy képein birtokba vegye a látható világ egészét, s ne hagyjon ki szinte semmit. (Lajta Gábor).

Csernus Tibor (1927-2007) a 20. századi magyar festészet egyetemes jelentőségű alkotója, aki pályája során a realista-naturalista kifejezésmód szinte minden lehetőségét kiaknázta, s tette ezt a legmagasabb színvonalon. Már az 1950-es évek végén, alighogy befejezte tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, tehetséges fiatal festők kisebb csoportjából iskola szerveződött köré, akiket az ekkor Nyugat-Európában progresszív iránynak számító úgynevezett tasiszták hatására kialakított festésmódjuk, felületmegmunkálásuk, de a tárgyiasult formákat megőrző kompozícióik alapján szürnaturalistáknak nevezett el a korabeli művészeti kritika. Bár Csernus tehetségét mindenki elismerte, mivel nem volt hajlandó követni a hivatalos művészetpolitika irányelveit, a 60-as évek elejére elfogyott körülötte a levegő, egyáltalán nem kapott kiállítási lehetőséget, ezért 1964-ben (akkor még nem tudta, hogy végleg) elhagyta Magyarországot és Párizsban telepedett le. A francia főváros szabad művészeti levegője, s a Montmartre szűk utcáinak, kis tereinek inspiratív környezete – több mint négy évtizeden át – végül megfelelő életteret adott számára tehetsége kibontakoztatására. Az első évek nehézségei után, az 1970-es évektől egymást követik hiperrealista, „caravaggieszk”, „Hogarth-os” s végül (Edgar Alan Poe verseinek és novelláinak hatására) irodalmi ihletésű korszakai, amelyek során briliáns festőtechnikáján túl mindvégig megőrizte a tradíció és a modernitás egyensúlyát, s egyszerre tudott érzékeny maradni a nagyon régi és a legújabb iránt.

A művészettörténeti előképek (Caravaggio, Hogarth, Manet, Degas stb.), illetve a filmeket, irodalmi alkotásokat interpretáló, kimeríthetetlenül gazdag vizuális képzelete mellett, Csernus realizmusának további fontos ihletője a természet, azon belül is közvetlen környezetének folyamatos tanulmányozása. A táj különféle elemei, a fák, bokrok, levelek, virágok gazdag világának ábrázolása szinte minden festői korszakára jellemző, azonban mindig más és más formában. A korai szürnaturalista képeken (Nádas, 1964) a festék visszatörlésével, visszakaparásával Max Ernst frottázsaihoz hasonlóan mozgatja meg a felületet; hiperrealista munkáin látszólag Dürer megtévesztésig valósághű természettanulmányaihoz hasonlóan festi meg a fűvel-gyommal benőtt külvárosi domboldalt (Motorbicikli, 1974); míg a 80-as években készült barokkos csendéletein Caravaggio erőteljes fény-árnyék hatásokra építő festészete keveredik a 17. századi holland festők aprólékosan részletező naturalizmusával (Akt locsolócsővel, 1984).

Mielőtt hozzálátott volna emblematikus képciklusa, a Hogarth-sorozat (1995-1997) megfestéséhez, már évekkel korábban elkezdte vázlatok, egy-két alakos aktok, természet- és mozdulattanulmányok százait készíteni a legkülönfélébb festőtechnikákkal, de többnyire szénnel, pasztellel és akvarellel. Ezek sorába tartozik a közel tucatnyi bokor- és természettanulmány, amelyek Kert-sorozatát alkotják, s amelyeknek egyik legszebb darabja most kerül kalapács alá. A 90-es évektől Csernus gyakran építette bele képeibe közvetlen környezetének elemeit, így a Montmartre-on lévő kis Place Émile Goudeau teret, ahol egykor a híres Bateau Lavoir műteremház állt, s amelyben – miután felújították – feleségével együtt maga is élt és dolgozott, vagy éppen a műterme ablakából látszó hátsó kert bokrait, fáit. Többször használta magát a műtermét is „színpadként”, ahol a tárgyak, makettek vagy éppen a hatalmas ablakon beáramló erős fénytől védő barna függöny (mint háttér) voltak a „kellékek” a képeken éppen kibontakozó „színdarabok” vagy „filmkockák” jeleneteihez.

Csernus Tibor (Kondoros, 1927 – Párizs, 2007): Kertrészlet, 1993. Akvarell, papír 76 × 55 cm, jelzés nélkül. Proveniencia: a művész hagyatékából. Kikiáltási ára: 1 200 000 Ft, BÁV Centenáriumi aukció

A Kert-sorozat képei a műteremház hátsó kertjének dús bokrairól készültek, az épületbe vezető lépcsővel együtt. Az üde színvilágú, s a zöld megannyi árnyalatát lilákkal sárgákkal variáló, laza ecsetvonásokkal felrakott kompozíciók a természeti látvány gazdagságán túl tanúságot tesznek Csernus bravúros festői tudásáról is. Bár tanulmányai többsége valóban inkább vázlat, egy-egy mozdulat, testtartás vagy látványelem rögzítése, mégis ezek a képei – impresszionisztikus könnyedségük és laza ecsetvonásokkal felrakott színeik ellenére – szigorúan szerkesztett és minden szempontból befejezett, az olajfestményeivel egyenértékű kompozíciók.

                                                                                               Fertőszögi Péter, művészettörténész

TOVÁBB A CENTENÁRIUMI AUKCIÓRA