Kádár Béla: Félakt házak között, 1935 körül 
 
Proveniencia: 
-korábban Bedő Rudolf gyűjteményében (1971) 
Kiállítva és reprodukálva: 
-Kádár Béla emlékkiállítása. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 1971. augusztus, katalógus: 40. (reprodukálva a katalógus címlapján) 
Reprodukálva: 
-Művészet, 1971. 10. 37. 

Az egyetemes tradíció felértékelődése 

Az 1920-as évek végén újfajta törekvések erősödtek meg Párizs képzőművészeti világában. A századelő olyan polgárpukkasztó fauve és kubista alkotóinak művészetében, mint Henri Matisse, Pablo Picasso, Georges Braque, Fernand Léger vagy Juan Gris, egyre nagyobb szerepet kaptak bizonyos klasszicista jegyek. A francia festészet eme új jelensége elsősorban a Földközi-tenger mellékének művészeti hagyományaiból eredeztethető, és sokkal szofisztikáltabb, érzékenyebb volt, mint az olasz Novecento, vagy épp a magyar neoklasszicizmus. Gazdag, dekoratív, mediterrán ízű formavilág ez, mely többnyire interieurt és exterieurt összefogó kompozíciókon keresztül tárgyiasult, s nem egyszerűen a görög–római klasszikus művészet, a reneszánsz vagy éppen a 18. századi klasszicizmus formajegyeinek átvételére törekedett, mivel dialektikusan értelmezte a tradíció szerepét.  
A fauveizmus és a kubizmus által felbontott formában, valamint a színek és a kompozíció szabadságában újra tudatosultak azok a klasszikus értékek, melyeket az akadémikus iskola frázisai az idők során elfedtek. Nem értékek nihilista elhajításáról, negligálásáról van szó, hanem újrateremtésről, melyben az izmusok modernizmusa mellett a Földközi-tenger kulturális kollektivitása újra teret nyer. 
Mivel a jelenség okai sokban kötődtek a gazdasági világválság nyomán felerősödő szélsőséges társadalmi és politikai átrendeződéshez, az egyre növekvő tendenciára nemcsak a francia és a nyugat-európai, hanem a hazai haladó szellemiségű értelmiség, valamint a progresszív művészeti körök is felfigyeltek. Ez a klasszicizálódás egyfajta ellenreakcióként is értelmezhető, mely természetes módon Európa közös kulturális gyökereiben kereste a humanitás kollektív értékeit.  
 

Klasszicizálódás Kádár Béla festészetében 

„Barbár erők feszülnek körülöttünk a sötétben. Nagyobb feszültség ketyeg itt magunkban, mint titkos pokolgép. Aknáinkban megtorlódott az igazságtalanság, s nincsen félelmetesebb robbanószer a földön és a föld alatt. Érett vulkánon áll a mi palotánk (…). Talán minden a véletlenen áll, de ki tagadja, hogy gyilkos gázok füstölögnek a laboratóriumokban, s gyilkos ideológiák a lelkekben. S ki operálja ki agyunkból az Apokalipszist, amíg csak a véletlenen áll, nem hal- e bármely pillanatban erőszakos halált egész kultúránk, minden gazdagságunk, emberi szellemünk legszebb virágzata?” írja Babits Mihály 1930-ban. Az író a magyar és az európai civilizáció, a klasszikus antikvitásból sarjadó humanista kultúra végveszélyére figyelmeztetett. Véleményével pedig nem volt egyedül a maga korában.  Az íróéhoz hasonló volt Kádárnak az európai kultúrán alapuló értékrendje, valamint az érzéki világban gyökerező, de az általánost szemlélő művészetfelfogása is.  
Ezt bizonyítja, hogy az 1930-as évek első harmadában a francia modernek stílusfordulatával paralel átmenet játszódott le művészetében. Azon túl, hogy a festő egyre nagyobb előszeretettel választotta témájául „az ősi Madonna-motívumot”, az anya-gyermek kapcsolatot, fokozatosan távolodott el síkdekoratívizmusától. Egyre több klasszikus képi elem bukkant fel alkotásain, árkádok, oszlopok, városrészletek jelentek meg festményein, ahol minden a fő képi elem és a környezet harmóniájának rendelődik alá. Ugyanakkor az avantgárd formanyelvétől sem távolodott el, hisz a francia kortársakhoz hasonlóan a külső és a belső világok összekapcsolása terén továbbra is jól kitapintható a kubizmus és a konstruktivizmus eszköztárából kölcsönzött, csakis rá jellemző, ízes, humortól sem mentes eredetiség. 

A Félakt házak között fő alakját leheletfinom színek és világosszürke kontúrok határolják. A nőalakot sejtelmesen, auraszerűen övező árnyékok finom kapcsolatot teremtenek a háttérben meghúzódó, középkori itáliai városkára emlékeztető architektúrával és az alak mellett elhelyezkedő, bravúrosan megfestett csendélettel. Jellegzetesen kádári formálásmód ez, mely annyiban különbözik a korábbi időszak műveitől, hogy abban – ahogy azt a korszak kritikusai is felismerték – nagyobb szerepet kap a külső és a belső világ érzéki szimbiózisa. „Túl az expresszionizmuson, sőt túl az új tárgyiasságon is, valami új, nagyon őszinte és nagyon bensőséges látásmódhoz és kifejezési formához jutott el Kádár Béla.”

 

Kádár leghűségesebb gyűjtője 

Kádár leghűségesebb gyűjtője, a korszak egyik legfontosabb mecénása, Bedő Rudolf volt. Évtizedeken keresztül támogatta a művészt, s az anyagi támogatáson túl módfelett odafigyelt arra is, hogy az 1950-es és 1960-as években a formabontó stílusa miatt mellőzötté vált alkotó emlékét ápolja. Bedőnek köszönhető, hogy az akkor már tizenöt éve halott művésznek – a gyűjtő több mint 200(!) példányos Kádár-kollekcióját bemutatva – a Magyar Nemzeti Galéria rendezett emlékkiállítást. A kivételes ízléssel rendelkező mecénás mindig is különös vonzalommal viseltetett a Félakt házak között című festmény iránt. Nemcsak lakásában függött kitüntetett helyen a kép, hanem Bedő ahhoz is ragaszkodott, hogy az 1971-es kiállítás katalógusának címlapján is ez a remekmű szerepelje 

                                                                                                                                            Kaszás Gábor 

Analógiák: 
1. Pablo Picasso: Fürdőző a tengerparton 1929, New York, The Museum of Modern Art 
2. Henri Matisse: Csendélet alvó nővel, 1940. 

Az aukciós kiállítás november 27. és december 5. között tekinthető meg a BÁV Aukciósházban (1052 Budapest, Bécsi utca 1.). Az árverést december 7-8-án rendezzük meg a MOM Kulturális Központban, ahol az érdeklődők személyesen és online is licitálhatnak az axioart.com oldalon. Az árverésre vételi és telefonos megbízás is leadható a BÁV Aukciósházban vagy az aukcio@bav.hu email címen.

TOVÁBB AZ AUKCIÓRA