Árverései 100 éves történetének eddigi legkülönlegesebb kollekciójával készül Centenáriumi aukciójára a BÁV Aukciósház. Az esemény alkalmából eddig soha nem látott történelmi és művészettörténeti ritkaságok kerülnek kalapács alá június 22-23-24-én, a MOM Kulturális Központban, ahol személyesen és online is lehet majd licitálni.
Az ünnepi aukció legnagyobb szenzációja Camille Claudel A könyörgő (L’Implorant) című szobra. Camille 19 évesen lett a nála 24 évvel idősebb Auguste Rodin tanítványa, majd később szeretője és múzsája, aki számos alkotását inspirálta. A kapcsolat már a kezdetektől egy szerelmi háromszög viszontagságai között vergődött, hiszen Rodin egész életét egy egyszerű varrónővel osztotta meg. A most árverésre kerülő szobor Claudel és Rodin 10 éves viharos kapcsolatának felbomlása után készült, s eredetileg Az érett kor című szoborcsoportjának része volt. A megrázó erejű alkotásban Camille térden állva, reménytelenül könyörög szerelmének, akit idősebb társa elragad tőle. Rodin vissza sem tekintve lép tovább, így Camille epekedő kezei már nem érhetik el. A szerelmi háromszögből és a szoborcsoportból kiváló könyörgő már az elhagyott, önálló nőt és művészt testesíti meg. Bár az elválás megtörtént, Camille érzelmileg soha nem tudta feldolgozni Rodin elvesztését. Rövid művészi életútját derékba törte a szellemén egyre jobban eluralkodó paranoia és skizofrénia, és 1913-ban elmegyógyintézetbe került, ahol élete végéig, még 30 éven át élt. Nem érhette meg művészetének elismerését, pedig szobrait ma már a világ legnagyobb gyűjteményei őrzik. A 34 millió forintos kikiáltási árral árverésre kerülő szoborból mindössze 58 számozott példány készült, magyarországi felbukkanása így igazi szenzációnak számít. Bővebb tanulmány ide kattintva tölthető le!
Camille Claudel: A könyörgő (L’Implorant) bronzszobra
A háromnapos árverés a luxusórákkal veszi kezdetét. A közel 80 tételnyi ritkaság sztártétele a Rolex Cosmograph Daytona különleges kiadású arany karórája lesz. Az autóversenyzők ikonikus modellje 1963-ban, a híres floridai Daytona versenypályáról kapta a nevét.
A BÁV aukcióinak történetében az ékszerek mindig fontos szerepet töltöttek be. Bár az első, kifejezetten ékszeraukcióra egészen 1981-ig kellett várni, 40 évvel később már évenként dőlnek meg a több tízmilliós ékszerrekordok. Az ünnepi alkalomból a BÁV történetének legdrágább, 11 millió forintos kikiáltási árú ékszere is kalapács alá kerül. A négydarabos kollekcióban a bőkezűen felhasznált 18 karátos arany foglalatok, a több mint 60 karátnyi briliáns párosul a tökéletes ékszerészmunkával.
A nap külön érdeklődésre számot tartó tétele egy igazi kuriózum: a magyar koronázási palást egy darabja kerül árverésre. Az eredetileg Szent István király és Gizella királyné által adományozott miseruhából készült palást a magyar királyok koronázási viseletének elengedhetetlen része volt. Mivel az 1849-es szabadságharc után a koronázási jelvényekkel együtt egy ládába rejtve elásták, az erősen megrongálódott paláston Ferenc József 1867-es koronázása előtt jelentős átalakításokat végeztek. Ekkor került ki belőle a most árverésre kerülő, aranyszálakkal hímzett és igazgyöngyökkel díszített darab is, amelynek felbukkanása új ismeretekkel gazdagította a koronázási palást fordulatokban gazdag ezeréves történetét. Bővebb tanulmány ide kattintva tölthető le!
A magyar koronázási palást töredéke
A történeti ezüstanyag kiemelkedő tétele az a 280 ezer forintról induló, a budavári palota készletéből származó ragutál, amelyet I. Ferenc József osztrák császár és magyar király monogramja díszít. A készlet ritkaságát mutatja, hogy eddig csupán egyetlen, szintén a BÁV-nál felbukkant darabját ismerték a művészettörténészek. A műtárgynapon licitálhatnak még többek között egy ritka Tiffany-lámpára, egy egyedülálló Zsolnay-vázára és Gorka Lívia eddig soha nem látott térplasztikáira is.
Ezüst ragutál a budavári palota készletéből származó ragutál, amelyet I. Ferenc József osztrák császár és magyar király monogramja díszít
A festménynap sem telik eseménytelenül, hiszen kalapács alá kerül egy toszkán festő 1520 körül készült, lenyűgöző Madonna-ábrázolása. Emellett művészettörténeti szempontból is az egyik legizgalmasabb alkotás Rippl-Rónai József legkorábbi ismert rajza, amelyet 19 évesen a kor színészideáljáról, Blaha Lujzáról készített.
Az aukciós kiállítás június 12. és 20. között tekinthető meg a BÁV Aukciósházban (1052 Budapest, Bécsi utca 1.). Az árverést június 22-23-24-én rendezik meg a MOM Kulturális Központ Színháztermében, ahol az érdeklődők személyesen és online is licitálhatnak. Az árverésre vételi- és telefonos- megbízás is leadható a BÁV Aukciósházban vagy az aukcio@bav.hu email címen. A katalógus a www.bavaukcio.hu címen tekinthető meg.