Honnan indultunk?
A képzés történelmi múltját tekintve a becsüsi tevékenység eleinte kizárólag a zálogtárgyak értékének meghatározását takarta. A nagy múltú vállalatnál először egy 1963-as belső feljegyzés utal az ilyen munkakört betöltők képzésének fontosságára. Itt elsősorban nem az új belépők felkészítésére gondoltak, hanem azt tartották fontosnak, hogy a dolgozók rendszeres továbbképzésben, tapasztalatcserén vehessenek részt. Tekintve, hogy a műkereskedelemben abban az időben a BÁV monopolhelyzetben volt, a képzéseket a belső szakmai utánpótlás biztosítása miatt is szervezték. Azután, ahogy bővült a piac, sorra megjelentek a magángalériák – és mivel a műkereskedelmi üzlet nyitását „papírhoz” kötötték – egyre nagyobb volt az igény a szakemberképzésre, ezért a BÁV 1990-től nyitott az érdeklődő nagyközönség irányába is.
Eredetileg öt szakirány indult, de mivel az igények folyamatosan változtak, ezért ma csak háromban folyik az oktatás. Viszont ezekből évente több kurzus is indul a résztvevők igényeihez igazodva hétköznapokon, illetve hétvégeken is.
A tananyag is folyamatosan változott, bővült, és mostanra már nem csupán a BÁV több évtizedes gyakorlattal rendelkező becsüsei, hanem a szakma legkiválóbb külső szakemberei: művészettörténészek, muzeológusok, restaurátorok adják át tudásukat az új generációknak.
Pontosabban nem is csak nekik, hiszen tanfolyamainkon már nem csak azok vesznek részt, akik államilag elismert bizonyítványt szeretnének, hanem egyre többen vannak olyan résztvevők is, akik szívesen fektetik vagy fektetnék a jövőben pénzük egy részét műtárgyakba, vagy akiket hobbiszinten, kikapcsolódásként foglalkoztat a művészet és a műkereskedelem.
Büszkék vagyunk több ezer diákunkra, akik nálunk tanultak, és akiket nap mint nap viszontlátunk a műkereskedelemben.
Milyen tudásra tehet szert egy leendő becsüs?
Megismerkedhet a művészettörténet nagy korszakaival, legfontosabb alkotóival; a galériák és aukciósházak működtetéséhez szükséges legfontosabb jogszabályokkal és a műkereskedelmi piac sajátosságaival, de mindenekelőtt azzal, milyen szempontok alapján történik a műtárgyak értékbecslése.
Mit tartogat a jövő?
Megújulásra természetesen az oktatásnak is szüksége van, ezért a Magyarország Kormánya által támogatott és kidolgozott SZAKKÉPZÉS 4.0 stratégia, ami a szakképzés és felnőttképzés rendszerszintű megújítását és továbbfejlesztését határozza meg, a BÁV becsüsképzéseit is érinti. A mindenki által ismert OKJ-s képzési rendszer megszűnt ugyan, de az új felnőttképzési törvény szerint a korábbihoz hasonló programkövetelmények alapján indítjuk az új képzéseket. Vagyis tartalmukban az eddigiekkel megegyező vagy azokhoz közel álló tanfolyamokkal 2023 őszétől továbbra is várjuk a becsüs szakma iránt érdeklődőket.
Tanfolyam indulási időpontok:
Festménybecsüs képzés Szakképesítés azonosító száma: 04164003 Teljes óraszám: 250 óra Első képzési nap: 2024. szeptember 23. Befejezésének tervezett időpontja: 2025. június közepe Oktatási napok: hétfő és szerda 17:00–20:15 között
Ékszerbecsüs képzés Szakképesítés azonosító száma: 04164002 Teljes óraszám: 250 óra Első képzési nap: 2024. szeptember 24. Befejezésének tervezett időpontja: 2025. június közepe Oktatási napok: kedd és csütörtök 17:00–20:15 között
Műtárgybecsüs képzés Szakképesítés azonosító száma: 04164004 Teljes óraszám: 250 óra Első képzési nap: 2024. szeptember 24. Befejezésének tervezett időpontja: 2025. június közepe Oktatási napok: kedd és csütörtök 17:00–20:15 között A műtárgybecsüs képzés betelt! A jelentkezést csak várólistára tudjuk elfogadni!
Képzési díj: 450.000 Ft (áfamentes) Információk az igénybe vehető kedvezményekről és a részletfizetési lehetőségről a jelentkezési lapon. További részletek: akademia@bav.hu |
Általános tájékoztatás
Email: akademia@bav.hu
Telefon: 06-20-422-4421, 06-20-281-2056
1027 Budapest, Csalogány u. 23-33., II. emelet 221. szoba (Ügyfélszolgálati időben: munkanapokon 10-16 óra között)
Boda Szilvia
oktatásszervező menedzser
Email: boda.szilvia@bav.hu
Telefon: 06-20-281-2056
Fejes Júlia
oktatásszervező menedzser
Email: fejes.julia@bav.hu
Telefon: 06-20-422-4421